Rossi a kerethirdetés után

Marco Rossi pénteken dél körül megnevezte harmincas névsorát, melyben találtunk meglepő kimaradókat illetve új neveket is. A szövetségi kapitány döntésének hátteréről az mlsz.hu-nak nyilatkozott.

Első körben nézzük is át a névsort, kiket is nevezett meg Marco Rossi. (vastagon szedetten az újoncokat jeleztük)

Gulácsi maradhat a Rossi-éra első számú kapusa (nso.hu)

Kapusok:
Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Kovácsik Ádám (Mol Vidi FC)

Itt hű maradt elődeihez, s maradt a Dibusz, Gulácsi, Kovácsik hármasnál.

Tamás Krisztián egykor a Milan-ban is játszott (rangado.hu)

Védők:
Kádár Tamás (Dinamo Kijev), Vinícius Paulo (Mol Vidi FC), Lang Ádám (CFR Cluj), Bese Barnabás (Le Havre), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Fiola Attila (Mol Vidi FC), Botka Endre (Ferencváros), Tamás Krisztián (Mol Vidi FC)

A védelemben felfedezhetünk egy érdekes nevet Tamás Krisztiánt. Az 1995-ben született balhátvéd, korábban játszott az AC Milan utánpótlásában, majd olasz második vonalbeli klubok keretéhez tartozott, de hol játszott, hol nem. 2017 januárjában tért haza, előbb a Gyirmót, majd a Vidi következett. Az előző szezonban alig kapott szerepet, idén viszont a csúcsterhelés miatt (mikor épp nem maradt el csapata meccse), rendre bekerült a fehérvári kezdőbe. Itt meglepő, hogy a tapasztalt válogatott Guzmics és Korcsmár csak a tartalékok között szerepel. A paksi Szabó János pedig még ott se. Igazi balhátvédje így csak Tamás lett, hiszen még Botka Endrét szokták itt bevetni, de az ő igazi posztja a túloldalon van.Az egyik internetes oldal biztosra vette Szalai Attila behívását, de végül Rossi ezt az ötletet elvetette.

Kovács négy év után kapott meghívót (nso.hu)

Középpályások:
Kleinheisler László (FK Asztana), Kalmár Zsolt (DAC), Kovács István (Mol Vidi FC), Pátkai Máté (Mol Vidi FC), Nagy Ádám (Bologna FC 1909), Nagy Gergő (Budapest Honvéd FC)

Négy év után hívta meg ismét Kovács Istvánt a kapitány, őt Storck és Leekens sem favorizálta. Igaz sokáig az ifjú tehetség árnyékából nem tudott kilépni, mostanra sikerült, hiszen az elmúlt hetekben kiváló formában játszott a Vidiben. Nagy Gergő a Honvédnál játékosa volt az olasznak, jól ismeri a középpályást. Vele úgy gondolom nem nyúlt mellé. Miután Elek Ákos erre az évre kérte, hogy “jegelje” a kapitány, így kiváló helyettest talált. Kalmár Zsolt is játékosa volt az előző szezonban, a DAC-nál akkor kiváló formát mutatott. Ha képességeinek megfelelően játszik erőssége lehet a válogatottnak. Nagy Ádám sérüléssel küzdött, de az elmúlt héten újra játszott a Bolognában. Hű maradt azon álláspontjához, hogy aki nem játszik nem lesz válogatott, így kimaradt Dzsudzsák Balázs. Gera Zoltán ugyebár visszavonult, ő már csak mellette ül a kispadon, de már nem, mint játékos. Szoboszlai Dominik sérült, így az ifjú tehetség (akit sokan a keretbe követelnek) egyelőre nem lesz válogatott.

Szalaitól várjuk a gólokat (nso.hu)

Támadók:
Szalai Ádám (TSG 1899 Hoffenheim), Sallai Roland (APOEL Nicosia), Sallói Dániel (Sporting Kansas City), Stieber Zoltán (D.C. United), Varga Roland (Ferencváros), Eppel Márton (Kajrat Almati)

Sallói Dánielt már az előző kapitányok is figyelték, jó formát mutatott, úgyhogy ideje lesz, hogy átessen a tűzkeresztségen. Ellenben csapattársa Németh Krisztián ezúttal sem kapott meghívót, igaz az utóbbi időben ő nem volt játékban. Varga Roland kiválóan kezdte a szezont a Fradinál, hiszen első három meccsén négy gólig jutott. Szalai Ádám pedig a legtöbbre taksált magyar csatár, így az ő meghívása sem okozott meglepetést. Balogh Norbert most igazolt Ciprusra, ő talán a következő összetartásra számíthat meghívóra. Böde Dániel ősszel még a Fradi kezdőcsapatából is kiszorult, egyelőre neki oda kellene beverekedni magát, így az ő mellőzése sem okozott különösebb meglepetést. Nikolics Nemanja minden bizonnyal Marco Rossinak is nem mondott, hiszen az ő nevével nem találkozunk a névsorban.

Tartalékok:
Gróf Dávid (Budapest Honvéd), Guzmics Richárd (Jenpien), Korcsmár Zsolt (Midtjylland), Holman Dávid (Slovan Bratislava), Vécsei Bálint (FC Lugano), Bőle Lukács (Ferencváros), Nagy Dominik (Legia Varsó)

 Közülük Guzmics és Korcsmár sokszoros válogatott, míg Vécsei és Nagy Dominik pár meccset kapott eddig. Utóbbi a bajnokságban az elmúlt héten jó formát mutatott, de a nemzetközi kupában banális hibát követett el. Holman és Gróf korábban már kapott meghívót, de be még nem mutatkozhattak a csapatban. Bőle viszont elsőként került be a bővebb keretbe, a Fradiban jó teljesítményt nyújtott, ha tartja formáját, a közeljövőben akár be is mutatkozhat a nemzeti csapatban.

Rossi kapitány megnevezte “fiait” (honvedfc.hu)

No, de nézzük Marco Rossi, hogyan is értékelte kerethirdetését az mlsz.hu-nak nyilatkozva.

– Többször elmondtam, hogy ilyen rövid idő alatt kevés a mozgásterem, ezért alapvetően a korábbi kerettagokra támaszkodom. Ugyanakkor az elmúlt hónapokban minden olyan játékost figyelemmel követtünk, aki segítségére lehet a nemzeti csapatnak. Kiemelkedően fontos volt, hogy az adott játékos mennyire illik bele a taktikai elképzeléseinkbe, melyet természetesen nagyban befolyásol Finnország és Görögország játékstílusa is. Az egyik legfontosabb szempont az volt, hogy ki milyen fizikális állapotban van, milyen rendszerességgel és mennyit játszik klubcsapatában. Természetes, hogy a Vidi nemzetközi menetelése után például Kovács Istvánnak helye van a keretben, de a fentiek alapján több új vagy visszatérő játékost is behívtam a korábbi alapjátékosok mellé. Szintén a fenti szempontok alapján nem küldtem meghívót az egyelőre még új csapattal nem rendelkező Dzsudzsák Balázsnak, akivel személyesen is megbeszéltem a jelenlegi helyzetet, ő pedig érveimet – a válogatott érdekeit szem előtt tartva – megértette és elfogadta. Fontos hangsúlyoznom, hogy annak ellenére, hogy ezúttal nem lesz velünk, továbbra is úgy tekintek rá, mint a nemzeti csapat kapitányára. Sokan talán Nagy Ádám meghívására nem számítottak, hiszen most tért vissza egy sérülést követően. Azonban aki egy Serie A-csapattal készül, ott játszik is mérkőzést, annak fizikai állapotát megfelelőnek tartom arra, hogy a csapat segítségére lehessen.