Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A minap Lionel Messi adottságairól és jövőjének boncolgatásáról tett említést egy interjúban az egykori klubtárs, korábbi argentin kiválóság, Javier Saviola, aki – a válogatott mellett – utolsó barcelonai éveiben játszott együtt Messivel.
A katalán klub alkalmazásában 2001 és 2007 között álló argentin csatár először az FCInterNews kérdésére beszélt annak a lehetőségéről, hogy a milánói csapat egy napon le szeretné igazolni Messit:
“Messi neve mára egybeforrt a Barcelonával, jelen pillanatban nehéz lenne elképzelni, hogy valaha is másik csapat mezét fogja viselni, de ki tudja, hogy mit hoz a jövő, igazából semmi sem lehetetlen, nem szabad feladniuk a reményt a szurkolóknak.”
Messi jelenlegi szerződése 2021-ig szól a Barcelonához, és bár a katalán klub minden bizonnyal ezután is foglalkoztatni szeretné őt, amíg nem hosszabbítja meg a szerződését, lehetséges melegágyat biztosít minden esetleges pletykának.
Saviola ezt követően honfitársa nagyságát emelte ki:
“Számomra Lionel Messi jobb játékos, mint Cristiano Ronaldo, mert ő testesíti meg azt a futballt, amelyet igazán szeretek. Nem kérdés, hogy Cristiano is fantasztikus labdarúgó, de amit Messi művelt az elmúlt években, az lenyűgöző volt. Mellettük Kylian Mbappét is nagyszerű tehetségnek tartom, de nagyon nehéz lesz felérnie kettejük szintjére.”
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.