Juventus: „Szeptember óta nem is láttam Mandzukic-ot”

Ahogy arról már tegnap beszámoltunk, szinte biztosan a katari bajnokságban folytatja pályafutását Mario Mandzukic.https://www.fociclub.hu/2019/12/22/orvosin-uj-csapatanal-a-juventus-kegyvesztettje-sajtohir/ A horvát válogatottal tavaly világbajnoki döntőbe jutó csatár a nyáron kegyvesztett lett a Juventus-nál, és még egyetlen percet sem játszott Maurizio Sarri irányítása alatt.

Ezen a hétvégén a világ Juventus-érzelmű szurkolói a Közel-Keletre szegezték figyelmüket. Egyrészt a „Zebrák” Szaúd-Arábiában játszottak (végül vesztes) olasz Szuperkupa-döntőt a Lazio ellenében. Másrészt a vb-ezüstérmes Mandzukic Katarba utazott, hogy az Al Duhaillal megtárgyalja klubváltása részleteit.

A 33 esztendős Mandzukic pedig a katarinál sokkal nagyobb tervekkel vágott neki karrierje utolsó éveinek. A 2018-as vb után még a válogatottságról is lemondott, és csak a klubkötelezettségeire szeretett volna koncentrálni. Azonban míg tavaly még ugyanúgy számoltak vele, mint 2015-ös érkezése óta mindig, mostanra teljesen kikopott a Juventus-ból. Mandzukic a szezon elején még párszor leülhetett a kispadra a bajnokságban, de pályára már egyszer sem engedte őt új edzője.

A Lazio elleni tegnap esti vereség után az újságírók rá is kérdeztek a távozóban lévő Mandzukic helyzetére, amire Sarri mester csak a tényeket közölve tudott reagálni:

„Nem tudom, mit mondjak. Mandzukic és a klub hónapokkal ezelőtt hoztak egy döntést. Szeptember óta nem is láttam. Logikus következtetésnek tűnik, hogy a vezetőség és a fiú már hónapokkal ezelőtt meghoztak egy döntést.”

– sugalmazta az olasz szakember, a horvát csatár szinte biztos távozását.