Real Madrid: Zidane nem kér új csatárt

A Real Madrid vezetőedzőjének, Zinedine Zidane-nak a legfrissebb nyilatkozata újra alátámasztotta, hogy a spanyol klub továbbra sem készül arra, hogy januárban bankot robbantson egy szezonközi átigazolással.

Már korábban is kinyilatkoztatásra került, hogy a Real Madrid kerete bár közel sem tökéletes, aligha fognak nagybevásárlást tartani a téli transzfer-időszakban. Pedig a csapat egyes tagjai is látják már, hogy hiányzik még egy igazi gólfelelős, a hullámzó teljesítményű Karim Benzema mellé. Erről Thibaut Courtois el is mondta burkolt véleményét.

Az Athletic Bilbao elleni idei utolsó bajnokit követően természetesen Zidane mester is mikrofon elé került. A francia szakember a gólínség ellenére is kitart a transzferstoppos tervek mellett:

„Mindannyian sajnáljuk, sok helyzetünk volt, de nem tudtunk egyet se belőni. Ezen javítanunk kell, az utóbbi meccseken sok volt a lehetőségünk, de nem sikerült gólt szerezni. Nem szabad demoralizálni saját magunkat, hanem a jövőbe kell néznünk: jól akarjuk kezdeni 2020-as. Visszatérünk a pihenésből, és újra a trófeák után megyünk. Hogy januárban kérek-e csatárt? Egyáltalán nem.”

– összegezte az évzáró döntetlen is, Zidane.