Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A futballista hosszú ideje áll a Rókák szolgálatában, ám most úgy érzi eljött az idő a váltásra. Nagy érvágás lehet távozása a klub számára.
Brendan Rodgers érkezése óta a Leicester egyik legbiztosabb pontja Ben Chilwell. A balhátvéd nagyon jó teljesítményt nyújtott ebben az idényben is, amivel számos topklub érdeklődését is felkeltette. Korábban beszámoltunk arról is, hogy a Chelsea komoly lépéseket is tenne a 23 esztendős játékos megszerzése érdekében.
A legfrissebb sajtóhírek szerint Chilwell is nyitott lenne a londoni kalandra, amit közölt is ügynökével. A Rókák számára nagy érvágás lenne a távozása, hiszen egyértelműen posztja egyeduralkodója a csapatnál. A Chelsea számára nem lenne olcsó az üzlet, hiszen a hátvédet jelenlegi szerződése 2024 júniusáig köti klubjához.
Chilwell ebben az idényben minden sorozatot figyelembe véve 28 alkalommal lépett a pályára, 2 gólt és 4 gólpasszt ért el. Értékét a transfermarkt 40 millió euróra becsüli.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.