Tartalékos összeállítással is nyert a Bayern! – videóval

A hétközi Német Kupa meccset követően nem a megszokott összeállításával lépett pályára a Bayern, amely ennek ellenére is otthon tartotta a 3 pontot.

Igen tartalékosan lépett pályára a Bayern München, amelyben Lewandowski és Thomas Müller sem kapott szerepet. A vendégeknél Plea hiányzott, valamint Thuram már a 10. percben megsérült, így a két legveszélyesebb támadójára a Gladbach sem számíthatott. A 16. percben Hofmann szerzett vezetést, ám videózás után les miatt érvénytelenítették a gólt. 10 perccel később viszont a Bayern érvényes találatot szerzett. Sommer nagyon rossz helyre passzolta a labdát, Zirkzee pedig 20 méterről az üres kapuba továbbított, 1-0! 11 minutummal a vezetés után aztán egyenlíteni tudott a Gladbach. Egy szélső beadást követően Pavard szeretett volna menteni, ám saját kapujába kotorta a labdát, 1-1!

A második játékrészben a vendégek előtt adódott két veszélyes helyzet, ám mindkettőnél résen volt Neuer. A tartalékos bajorok helyzetek számában nem dominálták annyira a meccset, mint amihez hozzá lehetett szokni, de Ganbry a 66. percben majdnem vezetést szerzett, viszont Sommer nagy bravúrral hárított. Az utolsó 20 minutumban végig mezőnyfölényben játszott a Bayern, a Gladbach csak a védekezésre tudott összpontosítani. A 86. pecben ez a fölény góllá is érett. Pavard adta középre a labdát, amit az érkező Goretzka passzolt a kapuba, 2-1! Ezzel meg is nyerte a Bayern a mérkőzést, és az utolsó 3 fordulót 7 pontos előnyből várja.

Bayern München – B. Mönchengladbach 2-1 (1-1)
Helyszín: Allianz Arena; Vezette: Felix Zwayer
Gólszerzők: Zirkzee (26.), Goretzka (86.)- ill. –Pavard (37. öngól)
Sárga:ill. –Bensebaini (45.), Lainer (69.)
Kiállítás: – ill. –

Bayern München: Neuer – Pavard, Boateng, Alaba, Hernandez (Davies 62.) – Kimmich, Goretzka, Perisic (Martinez 88.), Cuisance (Coman 62.), Gnabry – Zirkzee (Wriedt 77.) Vezetőedző: Hans Flick

B. Mönchengladbach: Sommer – Bensebaini, Elvedi (Jantschke 46.), Ginter, Lainer – Kramer, Hofmann, Neuhaus – Thuram (Embolo 10., Benes 83.), Stindl, Herrmann (Wendt 70.) Vezetőedző: Marco Rose

A mérkőzés összefoglalója:

 

 

A 31. forduló eddigi eredményei és további programja:

Péntek:
Hoffenheim 0-2 RB Leipzig

Szombat:
Düsseldorf 0-1 Borussia Dortmund
Hertha 1-4 Frankfurt
Köln 1-2 Union Berlin
Paderborn 1-5 Werder Bremen
Wolfsburg 2-2 Freiburg

Vasárnap:
15:30 Mainz – Augsburg (Tv: Sport 1)
18:00 Schalke – Bayer Leverkusen (Tv: Sport 1)

A tabella jelenlegi állása: