Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az angol másodosztályú bajnokságban szereplő Middlesbrough FC a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a továbbiakban is a tapasztalt Neil Warnock fogja irányítani a csapatot.
A 71 esztendős szakember június 23-án vette át a Boro irányítását, méghozzá azzal a céllal, hogy benntartsa az együttest, amely Jonathan Woodgate kezei alatt igencsak közel került a kiesőzónához. Warnock teljesítette a feladatot, a gárda végül a 17. helyen végzett a Championship tabelláján. A tréner jutalma a szerződéshosszabbítás lett, 2021 nyaráig írt alá.
Warnock igazi nagyágyúnak számít a feljutásokat illetően, legutóbb a Cardiff City alakulatával került az élvonalba 2018-ban – valami hasonlóban reménykednek a Middlesbrough szurkolói is a következő szezonra nézve.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.