Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Érdekes hasonlattal szemléltette Neymar azt, hogy mit érzett akkor, amikor Barcelonába érkezett és először találkozott új csapattársaival.
Mint ismert 2013 nyarán Neymar hatalmas érdeklődés közepette érkezett nevelőklubjától, a Santostól az FC Barcelonához. A brazil futball jelenkori legnagyobb sztárja felidézte az első pillanatokat a katalán fővárosban:
“Olyan volt az egész, mintha egy videojátékba csöppennék! Besétáltam az öltözőbe, és az egyik oldalamon Messi, a másikon pedig Xavi, Iniesta, Piqué, vagy Dani Alvés öltözött! Az előző nap, még videójátékon játszottam velük, másnap pedig már a csapattársuk lehettem! Nehezen akartam elhinni, hogy ez a valóság” – Így Neymar a brazil ‘Caldeirao’ című show-műsorban, melyben jó barátjával, a műsorvezető Luciano Huckkal beszélgetett.
A most 25 esztendős brazil zseni ezt követően beilleszkedéséről is ejtett pár szót: “A nulláról kellett kezdenem! Tudtam azt is, hogy az a teljesítmény, melyet a Santosnál mutattam, Európában nem lesz elég! Szerencsére a csapattársaim és a családom az első perctől fogva nagyon sokat segített abban, hogy minél előbb beilleszkedhessek, és csakis a játékra koncentrálhassak. Ettől függetlenül nagyon nehéz volt az első pár hónap, nehezen vettem fel a ritmust! Ráadásul hatalmas volt a nyomás mind rajtam, mind pedig a klubon, nekem pedig be kellett bizonyítanom, hogy igen is megérem azt a sok pénzt, amit rám költöttek!”
A beszélgetés vége felé elhangzott az egyik különösen érdekes kérdés: Neymarnak szegezték, hogy mely csapatban képzelné el magát, ha egyszer visszatér Brazíliába!? A Santosnál lehet nem örültek a válasznak (…)
“Szeretné kegyszer a Flamengoban játszani! Emlékszem az egyik meccsünkre még a Santosszal ellenük. Idegenben nyertünk, de a drukkereik valami fantasztikusak voltak, még a meccs után is hosszasan éltették a játékosokat! Nagyon megragadott az a pillanat!”
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.